Menu
Menü
 
  • Főoldal
  • Rólunk
  • Programunk
  • Hírek
  • Kapcsolat
backHírek
 

A BME-n zártuk az első sikeres MATFIN-tanévet

2026. június 15.
A középiskolai szakköri program és az olimpiai iskola első évfolyamának évzáró rendezvényét június 12-én rendeztük meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Az eseményen mintegy 250 diák, tanár és meghívott vendég vett részt, köztük a Tudományos és Technológiai Minisztérium képviseletében Váczy Zoltán jogi és igazgatási helyettes államtitkár. Charaf Hassan, az eseménynek otthont adó BME rektora örömét fejezte ki, hogy fiatal tehetségeket köszönthet abban a díszaulában, ahol korábban Nobel-díjasok is átvették oklevelüket.

A Nobel-díjas fizikus, Krausz Ferenc által létrehozott MATFIN Alapítvány 2025 őszén indította el 9–10. évfolyamos diákok számára középiskolai szakköri programját. A kezdeményezés célja, hogy matematikából, fizikából és informatikából felkészítse a tanulókat az érettségire és az egyetemi felvételire, miközben ösztönzi őket a mérnöki, a természettudományos tanári és a kutatói pályák választására. A tematika és a tananyagok kidolgozásához a területükön kiemelkedő tanárokat kértek fel, akik a foglalkozásokon élményalapú, interaktív módszerekkel hozzák közelebb a matematika, a fizika és az informatika világát a résztvevőkhöz. A programban dolgozó pedagógusok az anyagi megbecsültség mellett folyamatos továbbképzési lehetőséget kapnak.

A kezdeményezés 19 város 25 iskolájában működik, melyek régiós központok is egyben: nemcsak saját tanulóikat, hanem a környező települések fiataljait is bevonják. A lemorzsolódás minimális: a tanév elején több, mint 300 diák csatlakozott a szakkörökhöz, közülük több mint 270 diák sikeresen zárta a programot. A szervezők folyamatosan bővítik a szakköri hálózatot, céljuk a minél szélesebb országos lefedettség.

Az Olimpiai Iskola már meghívásos alapon működik, a legtehetségesebb diákok számára nyújt speciális foglalkozásokat és bentlakásos edzőtáborokat. Az idei nemzetközi tudományos olimpiákon induló magyar versenyzők – két fő híján – mindannyian részt vesznek az alapítvány olimpiai iskolai programjában. Nemcsak versenyekre készítik fel a gyerekeket, hanem olyan kompetenciák fejlesztésére is hangsúlyt helyeznek, mint a kritikai gondolkodás, a kreativitás, a kommunikáció, az alkalmazkodóképesség és az érzelmi intelligencia. A résztvevő 109 kiemelkedő tehetség munkáját közel 60 tehetséggondozásban elismert szakember támogatja.

Bereczkei Dávid, a MATFIN Alapítvány igazgatója az évzárón elmondta, a következő tanévtől tovább iskolák lépnek be a szakkörhálózatba, és terveik szerint minden megyében lesz egy régiós központként is működő iskola. Az olimpiai iskola szeptembertől egy nappal hosszabb lesz, szerdától szombatig nyújt majd intenzív képzést a versenyekre készülő diákoknak.

A hazai és nemzetközi tanulmányi versenyeken eddig elért kimagasló eredményekről az alapítvány honlapján olvashatók részletes információk. A MATFIN Alapítvány számos hazai versenyt támogat, amelyek körét évről évre tovább bővíteni tervezik, valamint támogatást nyújt nemzetközi versenyeken való részvételhez is. MATPHIN néven elindul a KöMaL hagyományaira építő nemzetközi szaklap is.

Fotó: Kummer János | MATFIN Alapítvány

Kapcsolat

Kapcsolat

Ha érdekel tehetséggondozó programunk, vagy további információra van szükséged, vedd fel velünk a kapcsolatot:

Telefonszám: +36 30 101 1617 (H-P: 8:30-16:00)

E-mail: contact@matfin.org

Cím: 1093 Budapest, Czuczor utca 2-10, 2. em., Magyarország

MATFIN

MATFIN

Rólunk Programunk Hírek Kapcsolat

Információk

Információk

Adatkezelés Impresszum Közérdekű adatok
YoutubeFacebook LinkedinLinkedin
© 2026 MATFIN Alapítvány
Az NKFI Alapból megvalósuló program